Alaine Polcz

„Régebben a társadalmi hagyomány előírta, megszabta a gyászolás rítusát. A gyászszertartástól az öltözködésig, az életvezetéstől a magatartásig, az illendő arckifejezéstől a kötelező szavakig megszabta a teendőket, és ezzel segítette, vezette a gyászolót. Régebben sokat tudtunk a gyászról. Ha csak az időre vonatkozó árnyalatos kifejezéseket nézzük, elcsodálkozhatunk: mélygyász, félgyász, gyászév. Mind komoly pszichológiai tapasztalatot rejtenek. Ha a bennünket ért súlyos veszteség után nem gyászolunk, nem végezzük el a gyászmunkát, a tragikus veszteség nemcsak egész életutunkat, további sorsunkat, de több generáció sorsát is befolyásolhatja…”… (plus d'informations)

"Összefoglalás · A veszteség okozta szenvedéssel, - a gyász feldolgozásával, a gyászmunkával - eddig keveset foglalkozott a pszichológia. Napjainkban a tanatológia ugrásszerű fejlődésével azonban a gyász elemzése, értelmezése is egyre inkább frekventált témává válik. Az utolsó három évben angolszász nyelvterületen közel 1600 publikált közelmény foglalkozik a gyásszal.

Az elmúlt évszázadokban, egészen a XX. század második feléig a gyászmunkát segítették, vezették a rítusok, a vallás és a társadalom. Az ezredvégen ezek a fogódzók szinte kivétel nélkül elvesztek - már csak egyes rurális közösségeink őrzik ezeket a tradícionális ismereteket.

Gyászolókkal foglalkozva szembesülnünk kell azzal, hogy amiként az utóbbi évtizedekig a halál, a haldoklás tabu volt kultúrkörünkben, úgy a gyász is elhárított élménnyé, el nem fogadott, elutasított jelenséggé vált. A gyászolók magukra maradtak súlyos, többnyire életre szóló problémáikkal egy olyan korban, amikor a holocaust, a világháború, a haláltáborok - amihez hozzávehetjük még a közúti baleseteket is -, hirtelen, ugrásszerűen gyarapították a gyászolók számát. Be kell vallanom, hogy magam is, haldoklókkal és hozzátartozóikkal dolgozva, pszichológus létemre, keveset tudtam a gyászról. Hosszú ideig intuíciómra kellett hagyatkoznom. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy a gyász elutasítása legalább akkora feszüktséget okoz, legalább annyi embert érint, mint a halálfélelem és a halál problémája. Továbbá azt is tapasztaltam, hogy mind a haldoklónak, mind az ittmaradó gyászolónak egyik legfontosabb, sőt talán a legfontosabb problémája, hogy mi történik a halál beállta után" kharon.hu… (plus d'informations)

„Minden pátosz és homály nélkül beszélnek a haláltudatról, az elmúlástól való félelemről, a fájdalomról, a fájdalomtól való félelemről, a halálfélelemről, a fájdalomküszöbről, a fájdalom csillapításáról, az emberi méltóságról, a halál kívánásáról, az önrendelkezés jogáról, az eutanáziáról és az euteliáról, a palliatív medicináról, csupa praktikus dologról, ám valójában a meghalás esztétikájáról és etikájáról beszélnek. A létezésről, mint szenvedésről, és a létezésről, mint örömről. Még a szenvedés öröméről is.” (Nádas Péter)… (plus d'informations)