Miklós György Száraz

SzMGy szeret mesélni – a pláne viszont az, hogy tud is mesélni, mert anélkül bizony elég rosszul venné ki magát az egész. Ez már elég ahhoz, hogy unikális jelenség legyen honi irodalmunkban – különösen, mert nem fél használni a színpadiasságot és a szentimentalizmust. Előbbire jó példák a szövegbe szerkesztett „találkozások nagy emberekkel” jelenetek, amikben többek között Vonnegut és Buffalo Bill is kameózik egy röpkét – hogy aztán ezek a találkozások valóban megtörténtek-e, azt lovagiasan nem firtatom. A másik elemet meg leginkább az anya és apa között zajló szerelmes levélváltások illusztrálják – magunk közt szólva mondjuk ezeket kissé sokallottam, még ha ennek megvallása oda is vezet, hogy tinilányok ezrei tépik majd le szobájuk faláról az érző szívemet ábrázoló posztereket.

Amúgy meg az Apám darabokban olyan könyv, ami érvényes fúziója kíván lenni a személyes családtörténetnek, és a XX. századi magyar történelem kivonatolásának. És hát minden helyenkénti vontatottsága ellenére: az is. Különösen izgalmasak az ’56-os események bemutatásai alulnézetből – Száraz itt érzésem szerint finoman találja meg a heroizmus és a tárgyilagosság határvidékén azt az alig észlelhető, fűvel benőtt ösvényt. A lényeg azonban minden bizonnyal nem ez, hanem a tágabb értelemben vett család*, és azon belül elsősorban az anya és az apa kapcsolata. Hogy kettejük közül ki is valójában a főszereplő, arról nehéz véleményt nyilvánítani – mindketten vonzó figurák, akiket hamar a szívükbe zár az olvasó (már ha el nem idegenítik a tonnaszám sorjázó intim levelek – lásd fentebb). Hogy ennél mégis többről legyen szó, Száraz beleírja a regénybe az apa ügynöktörténetét is, ami bizonyos átértelmezésekre kényszeríti az olvasót (és az olvasó szereti az ilyet – már amelyik I.), ráadásul növeli a szöveg „őszinte vallomás” jellegét (amit szintén szeret az olvasó – már amelyik II.). Ugyanakkor ezt a szálat tulajdonképpen lógni hagyja a levegőben, ami talán a koncepció része: hogy ez a téma nem olyasmi, amivel kapcsolatban egy gyermeknek sok mondani- és ítélnivalója lehet.

Mindent összevetve fontos könyv, és irodalmilag is értékes szöveg. Nem mondanám, hogy még senki, sehol nem írt hasonlót – mert de –, ám tekintve hogy SzMGy autonóm írói vonásai kiválóan emészthető, finom mondatokká alakítják át az ismerős témát, ezért minden, időnként terhes elméretezettsége ellenére az idei év egyik fontos könyvének tartom.

* Figyelmeztetés! A szövegben tobzódunk az olyan személy-meghatározásokban, mint anyai nagyapám, apai nagyapám, apai nagyapám (genetikai értelemben), anyai dédanyám, apai dédanyám, stb., stb., ezek bizony elég zavarosak tudnak lenni. Talán érdemes jegyzetelni melléjük cseppet.… (plus d'informations)