Judit Berg

Egyelőre csak a címet és a szereplőket olvasta el az ötéves, de van még másfél éve az iskoláig (jaj, de fog unatkozni). Nagyon kíváncsi volt a történetre, úgyhogy felolvastam neki. Volt egy kép, amitől kicsit megijedt, egyébként tetszett neki. Tudja, hogy ez egy olyan könyv, amiből tud olvasást gyakorolni, ha kedve van hozzá. A kedvence, hogy rá van írva a borítóra: “Most én olvasok!”. Ezt a mondatot körülbelül huszonötször hallgattuk meg aznap.

FRISSÍTÉS: A hatéves kiolvasta egyedül. Az első négy fejezetet egyszerre, mert izgalmas volt.… (plus d'informations)

A kilencéves egyedül olvasta, és a vége felé le sem tudta tenni*, annyira izgalmas volt. Épp ezért esti mesének a második felétől semmiképp nem jó. Amikor az ötévesnek olvastam, időnként odaült hallgatni másodszor is a történetet (máskor pedig olvasott mást). A kicsinek szerintem sokszor túl bonyolult volt, és ez a háborúsdi nem igazán estére való. Ugyanúgy vagyok vele, mint az őszivel, a természet, valódi állatok ábrázolása szuper (oké, leszámítva az ötforintos és a felnőtt hattyú méretarányát, ugyanezen a képen a jegyzetfüzetet, ami nagyobb, mint a figura, aki a következő mondatban a zsebébe süllyeszti. És a szürke gém. Az emberi kezekkel, emberi, cipőbe bújtatott lábakkal.). A lengefigurák jók, a főhős nagyon szimpatikus, a más színű ellenség és a baljós feszültség nem annyira. Egyébként tényleg izgalmas, kalandos, csak nem kicsiknek, és nem estére.

*még a vacsorához sem. Azt hiszem, csúnyán visszaél vele, hogy ezt az egyet megértem, ha az aktuális olvasmánya miatt nem tud jönni enni vagy este lefeküdni, pedig már marhára aludni kéne.… (plus d'informations)