Dosztojevszkij annyira szerette Szolovjovot, hogy beleírta a Karamazov testvérekbe – ő lett Aljosa. Szolovjov is nagyon szerette Dosztojevszkijt, nagyon szép nekrológot szentelt neki. Lelki rokonok voltak, ha minden igaz. Én azért tartom szerencsémnek, hogy Dosztojevszkij megmaradt a szépirodalom mezsgyéjén, és nem merült bele a vallásfilozófiába – alighanem be nem gyógyuló sebet ejtett volna a világirodalmon, ha a nagyregények helyett ilyesféléket írt volna inkább. De beszéljünk Szolovjovról. Az a fajta misztikus filozófus, mint mifelénk Hamvas* – sejtéseit és elképzeléseit kozmikus próféciaként interpretálja, az emberiség folyton egy orbitális szakadék peremén egyensúlyoz, és csak totális lelki megújulás mentheti meg a zuhanástól**. A materialista elmék az ilyen szövegektől a falra másznak – van bennem is egy materialista ürge, aki például igen. Ugyanakkor a spirituális csávó, aki szintén itt lakik, nagyon élvezi ezeket a szárnyaló rendszereket. Úgyhogy ők ketten kompromisszumot kötnek: a materialista hagyja olvasni a spirituális csávót, de a spirituális meg nem sértődik be, ha a materialista kötekedni kezd.

Az Antikrisztus története merész vállalkozás arra, hogy megtaláljuk erre a kérdésre a választ: "Mi a rossz? Csupán valami hiány, tökéletlenség, mely a jó növekedésével magától eltűnik, vagy olyan valóságos erő, mely kísértéseivel egész világunkat hatalmában tartja, s csak akkor harcolhatunk ellene sikeresen, ha van egy támpontunk egy másik létrendszerben? Ez az életbevágó kérdés csak egy teljes metafizikai rendszerben vizsgálható s oldható meg egyértelműen."*** Szolovjov a platóni dialógusos formához fordul segítségért: összetrombitál egy rakás embert a francia Riviérára, hogy olyan szép kényelmesen, oroszosan kivesézzék a témát. Ez a platóni dialógus nagy találmány, mert 1.) közérthetően, gördülékenyen el lehet mondani tézisünkkel kapcsolatban a prót is, meg a kontrát is 2.) ha kevés a mondanivalónk, abból is tudunk viszonylag sokat kerekíteni.
A vita résztvevői:
a.) A tábornok: a hagyományőrző militiarizmus képviselője.
b.) A politikus: egyfajta felettébb rugalmas és gyakorlatias, de alapvetően felvilágosult liberalizmus képviselője. Megjegyzem, az ő elvei állnak legközelebb a mai angolszász hagyományhoz – a szociáldemokraták éppúgy ki tudnának egyezni vele, mint a republikánusok.****
c.) A herceg: a radikális emberjogi aktivista. Megjegyzés: lehetséges, hogy Tolsztoj Feltámadásának főhősét igyekezett kifigurázni benne Szolovjov.*****
d.) Z. úr: sanszos, hogy maga Szolovjov. Valamiféle lelki újrafeltámadásban hisz, és van egy jolly jokere is: egy novella, ami az Antikrisztusról szól. Illetőleg Szolovjov nem novellának szánja, hanem történelmi próféciának, de szerintem mind a ketten jobban járunk, ha pusztán novellaként olvasom, mert különben nagy hümmögés lesz a vége.
e.) Az úrhölgy: na, ő mondjuk nem nagyon csinál semmit. Nevezzük moderátornak, aki szól, ha eldurvul a vita, meg ha kész a vacsi.
f.) És egy titokzatos alak, aki mindezt lejegyzetelte, de egy szót se szól. Korabeli diktafon.
Ők fejtegetik a dolgokat. Érdekesen. De azért nem állítom, hogy a megvilágosodás fénye perzseli a szinapszisaimat, és már tudom is, érzem is, mi a gonosz, és miben lakozik. Ez valahogy most elmaradt.

*Jut eszembe, Hamvas is nagyon szerette Szolovjovot.
**Aztán persze mindig elmarad a lelki megújulás, és többnyire elmarad a zuhanás is. Bár ez így történelmi perspektívából szemlélve meglehetősen bizonytalan – vehetjük olybá ugyanis, hogy maga az első világháború, ami 15 évvel e mű után söpört végig Európán, maga a zuhanás. Ugyanakkor hiába zuhant le az emberiség, valahogy mégis itt van még mindig. Szóval attól függ, ahonnan nézzük. Ki érti ezt.
***A címből mondjuk már lehet következtetni arra, hogy Szolovjov szerint a jó válasz a B.)
****Nagyon sajátságos, hogy első indulatból az embernek kedve lenne kiröhögni a politikust, hisz azóta látjuk, hogy hiába a gyakorlatias liberalizmus, mégis nyakunkba szakadt két világháború. Tehát Szolovjovnak igaza volt. Ugyanakkor eltelt több mint száz év, és a politikus elvei még mindig hatnak, a szolovjovi eszmét meg alig ismerik. Persze vannak helyette másfajta lelki megújulást sürgettető tanok. Nagyon helyes, legyenek is.
*****Na ez a platóni dialógus másik nagy előnye: ha egy szereplő nem szimpatikus a szerzőnek, akkor olyan kérdéseket adhat a szájába, hogy abból rögtön kiviláglik, mekkora béna arc. És hát paradox (de Szolovjov által szépen megokolt) módon az író jobban megveti a herceg-féléket, mint a militáns tábornokot. Tulajdonképpen őt rokonítja leginkább az Antikrisztussal. ( )