Az 1986-ban megjelent "A föld alatti piramis" sikere után 25 évig kérlelték Lőrincz L. Lászlót, hogy írja meg a folytatást. Érthető volt az igény, a könyv sikeres volt, és sok kérdést hagyott nyitva. Az új könyvet elolvasva az az érzésem, nem igazán volt kedve megírni a folytatást, de mégis megtette.

Furcsa módon az a gond a könyvvel, hogy Lőrincz L. László túl profi író, túl könnyen ír olvasmányos regényeket. A főhőssel mindig történik valami, érdekes mellékszereplőkkel találkozik, és a könyv könnyen olvasható. Csak éppen maga a történet nem halad előre semmit. A könyv első 200 oldala például egyetlen mondattal összefoglalható: "Sam Nelson megpróbálja halálra inni magát, és elég közel jár a célhoz.". Külön bosszantó, hogy többször arra ébred a főszereplő, hogy fogalma sincs éppen hol van. Egyszer még csak-csak lehet a feszültséget fokozni ezzel, de az ötödik eset után ez határozottan idegesítő volt. Hasonlóan értelmetlen a szervkereskedős szál. Semmit nem tesz hozzá a regényhez, csak a hosszát növeli.

Később valamivel jobb a helyzet, párszáz oldal után már beindul a történetmesélés, és úgy tűnhet, tényleg az előző regény történetét folytatja az író. Sajnos elég hamar kiderül, hogy az első könyv által felvetett kérdésekre egyáltalán nem kapunk választ. Új ( mondvacsinált ) kérdéseket kapunk, részben meg is válaszolja őket az író, de a könyv végén semmivel sem tudunk többet mint tudtunk a könyv elején. Jellemző, hogy a könyv legizgalmasabb része az, amikor ( az új olvasók kedvéért ) összefoglalják az eredeti regény tartalmát.

A regény vége nagyon összecsapott. Egy szép felvezetés után, amikor az olvasó a "végső összecsapást" várja, hirtelen vége a történetnek, majd a főszereplők egy új helyszínen megbeszélik, hogy mi is történhetett valójában.

A könyv utolsó mondata felveti a folytatás folytatásának lehetőségét is, szerintem teljesen feleslegesen. ( )