Cliquer sur une vignette pour aller sur Google Books.
Chargement... Auringon asema (2002)par Ranya Paasonen
Aucun Chargement...
Inscrivez-vous à LibraryThing pour découvrir si vous aimerez ce livre Actuellement, il n'y a pas de discussions au sujet de ce livre. aucune critique | ajouter une critique
Prix et récompenses
Tytär kertoo vanhempiensa, suomalaisen Anun ja egyptiläisen Ismaelin, tarinan. Rakkauden ja eron. Näkökulma on kahden täysin erilaisen kulttuuriympäristön keskellä kasvaneen lapsen, joka itsekin kasvaa tarinan edetessä itsenäiseksi nuoreksi naiseksi. Aucune description trouvée dans une bibliothèque |
Discussion en coursAucunCouvertures populaires
Google Books — Chargement... GenresClassification de la Bibliothèque du CongrèsÉvaluationMoyenne:
Est-ce vous ?Devenez un(e) auteur LibraryThing. |
Ha van egy finn anyánk és egy egyiptomi apánk, akkor ott két világ találkozik. A tundra és a sivatag. A szauna és a piramis. A nyugodt, rendezett konzumkozmosz, ahol a krumplit előre pucolva, nett kis zacskókban vásároljuk, és sosem találunk lejárt szavatosságú olajbogyót a boltok polcain. És a koszos, kaotikus, tetvektől hemzsegő arábiai délszak, ami azonban minden veszélyével együtt izgalmasabb, sűrűbb létezést kínál. Ez a két világ egyszerre van jelen az elbeszélőben, konfrontálódik egymással, mert egy ember egyszerre csak egy életet élhet - vagy északit, vagy délit, aligha van középút.
Ezt persze nem én mondom, ezt a könyv mondja. Magam a narancshámozásról nem gondolkodom ilyen radikálisan. Lehet úgy, hogy elkezdünk valahogy hámozni egy narancsot, aztán hopp, egyszer csak máshogy hámozzuk tovább. De tévedhetek, hisz nem vagyok a narancshámozás Paganinije, egyszerűen csak szeretném csupaszon látni a narancsot, nem különösebben tépelődöm azon, miképp meztelenítsem le.
Azt viszont tudom, de legalábbis erősen vélelmezem, hogy egyetlen verset többféleképpen meg lehet írni. Akár úgy is, hogy regény legyen belőle. Mindenekelőtt kiírjuk a sorokat a lap végéig. Öt, tíz oldalas strófákban gondolkodunk, az alapmotívumokat (az idegenséget, a szülőkhöz való viszonyt, az összeütközést a különböző világok között) pedig strófáról strófára elmélyítjük, a személyesség újabb és újabb szintjeire engedjük be az olvasót. A végén pedig kapunk egy felettébb őszinte és költői prózát, ami ablakot nyit egy másik világra.
(Mondjuk egy picivel kevesebb strófát is lehetett volna szánni arra az elmélyítésre. Voltak szakaszok, amelyeket kifejezetten indokolatlannak, önismétlőnek éreztem.) ( )