Cliquer sur une vignette pour aller sur Google Books.
Chargement... Pendennis történetepar William Makepeace Thackeray
Aucun mot-clé Aucun Chargement...
Inscrivez-vous à LibraryThing pour découvrir si vous aimerez ce livre Actuellement, il n'y a pas de discussions au sujet de ce livre. aucune critique | ajouter une critique
Aucune description trouvée dans une bibliothèque |
Discussion en coursAucunCouvertures populairesAucun
Google Books — Chargement... GenresAucun genre ÉvaluationMoyenne:
|
Mindazonáltal el kell fogadni, hogy ez a könyv nem elsősorban történetet mesél el. Alig vannak benne dickensi drámai jelenetek és színes dickensi karakterek – az olvasónak az az érzése, hogy ha a szereplők bele is keverednek valami hallatlan konfliktusba, valahogy mindig sikerül lágyan kitáncolniuk belőle. Sokkal inkább ráérős tabló ez a vidéki és nagyvárosi Anglia mindennapjairól, újarisztokratákról és tősgyökeres lordokról, katonákról, cselédekről, lelkészekről és patikusokról – azokról, akiket Thackeray oly jól ismer. Mert meg merem kockáztatni: e regény relatív eseménytelensége annak is betudható, hogy végtelenül személyes. Nem annyira szórakoztatni akarja az olvasót, mint inkább vallomást tenni. Túl sok olyan elem van ebben a könyvben, ami egyértelmű párhuzamot mutat Thackeray életeseményeivel: a fiatalon elvert családi örökség, az anyagi problémák, vagy az újságírók és irodalmárok világa. Az volt az érzésem, hogy Thackeray ugyanúgy saját ifjúkori tévelygéseinek állít emléket e könyvben, mint ahogy az íróvá váló Pendennis is önmagát írja meg regénybeli regényében, a Walter Lorraine-ben. És ez a fajta (képzelt vagy valós) személyesség sokat hozzátesz ehhez a könyvhöz.
Szóval ahogy az a klasszikus gigászoknál lenni szokott: amint elfelejtettem a rohanó időt meg a többi posztmodern fantáziát, finom kis élvezetet volt e ráérős prózán átkorzózni. Nem tagadom, voltak pillanatok, amikor egyszerűen leragadt tőle a szemem, de ha az ember befejezi, és egy nap múltán visszatekint rá, már nem az unalom jut eszébe, hanem valami kellemes, bágyadt jóérzés: mintha lankás zöld mezőkön barangolt volna a minap. Nem nagy hegycsúcsok és szédítő szakadékok kápráztatták el, csak valami nyugodt időtlenség. Valami elegáns puhaság. Jó ám az is.
* Amúgy elkelt volna ebben a könyvben egy rendes, igazán kimunkált, élő nőalak. Néha Laurában, néha Amoryban is mintha fellángolt volna valami, de összességében végig Arthur függelékeiként funkcionáltak. ( )