“But for peace? Are we suitable? Are we fit for anything but soldering?”

That’s the essential question of the German soldiers returning from the front after World War I, a war that they did not win. How do they fit back into 'regular' life? And can they? Can they have real relationships with women? Can they have proper manners at the table and in social situations? Can they find a reason to get jobs, get married, have families, and lead proper lives after all that they have seen and gone through in the war? In many cases, they simply can't.

This book takes us into the lives of these soldiers who have returned to their former lives. It is raw and intense. They went away as teenagers and returned as old men, not in age, but in life. Their statements at the trial of one of their friends really lay it out there for all to see. The war, and the defeat, have destroyed these men. It is one brutally honest truth to read these pages.

“All else went west in the war, but comradeship we did believe in; now only to find that what death could not do, life is achieving; it is driving us asunder.” ( )

Hamisítatlan pacifista propaganda, de a csúcskategóriás fajtából. Remarque a maga érzelmességet, humort és horrort ötvöző néptanító-stílusában leltárt készít mindazon dolgokról, amik az első világháborúból hazatérő német frontkatonákat várták. A Nyugaton a helyzet változatlan szerves továbbgondolásáról van itt szó, kicsit szószaporítón, de talán még gondolatébresztőbben is, mint ahogy azt a méltán népszerű klasszikus előzmény teszi. Helyenként persze már-már idegesítően didaktikus, és akit irritál az irodalomban a népművelés, néha majd a fejét csóválja*, de engem bőven kárpótolt, hogy ebben a könyvben bukkan fel talán először annak a problémának a részletes, mégis emészthető irodalmi kibontása, amit manapság poszttraumatikus stressz szindrómának neveznek. És hát az is nagyon ügyes, ahogy Remarque fogja a bajtársiasság éthoszát (azt az erényt, amit ő is, meg a barnaingesek is nagyra becsültek), és bemutatja, a fasiszta fogalomértelmezés hogyan semmisíti meg annak valódi értéktartalmát.

Van ebben a könyvben amúgy egy kép, ami nagyon megragadott: a hazatérő katonák tanácstalansága, amikor a meglátják a háború által nem érintett otthoni városokat. Aztán még az is, amikor a végén az erdőben pihenő veteránok látják a következő generációt, a tejfölösszájú kamaszokat lelkesülten gyakorlatozni. Ennek a résznek a keserűsége jelzi, Remarque tudatában volt annak, irodalma nem fogja megmenteni a történelemtől a németeket. Mondjuk a második világháborúból hazatérő katonákat legalább sikerült Hitlernek megkímélnie attól a sokktól, hogy Németországot romlatlan állapotban lássák viszont… Gratula.

* Engem amúgy idegesít. És néha csóváltam is a fejem. Ugyanakkor ha valamikor szükség volt népnevelésre az irodalomban, akkor az a német ’30-as évek, és ha valaki jól csinálja a népnevelést, akkor az Remarque. ( )

Citaĵo
„ La ekssoldato ne povas retrovi sian vivcelon; unu suferas pro malfideleco de sia edzino, alia freneziĝas, alia memmortigas... La aŭtoro tiun nigran pesimistan revuon vidigas per sinsekvaj ĉapitroj, kiuj plurfoje rondiras. R. skribas preskaŭ pli vere ol la vero mem. La stilo de la traduko estas tre bona. ”
— 1932, Georges Stroele, Esperanto, paĝo 39
Citaĵo
„ Romano de la hejmen revenintaj. La temo estas konata ne nur al la frontsoldatoj sed al ĉiuj samtempuloj ĉar preskaŭ ĉiuj havis samfamilianon sur la batalkampo kaj povis silente priobservi liajn animajn luktojn por alkutimiĝi al la civila vivo.
Estis ĝojo por la esperantistoj ke la Esperanto-traduko de la nova romano aperis samtempe kun la alilingvaj.
La tradukinto Berger faris bonan laboron. Natura, bongusta kaj trafa, estas lia traduklingvo. ”
— 1931(1965), Historio de Esperanto II, paĝo 735

I mean it was okay but the lads felt like movie characters and tbh there wasn't enough gore. ( )

MBB-1