Azért kevés olyan beszélő név van az irodalomban, mint éppen Dumas-é. Ez a könyv önéletrajznak látszik, de valójában egy olyan Dumas-regény, aminek véletlenül éppen Dumas a főszereplője, aki lobbanékony vidéki D'Artagnanként mindenféle gáláns és kevésbé gáláns kalandba keveredik, közben pedig jó sokat cseveg – csak éppen most nem a muskétások között kell helyt állnia, hanem a színház berkeiben. Aki ebből a könyvből szeretne eligazodni írónk életrajzi adatai között, bizony meg lesz lőve kissé – megrökönyödve konstatáltam például, hogy pusztán egy elejtett félmondat tudósít Dumas első gyermekének születéséről, ráadásul a boldog anya neve se akkor, se később nem került megemlítésre. Most akkor Dumas vagy maga hordta ki a porontyot (az anya személye ismeretlen), vagy egy olyan esemény, mint egy születés, nem ér fel holmi szalonkavadászatok* meg színházi bemutatók hírértékével (amikből viszont kap az olvasó eleget, vagy még az elégnél is többet). Nem alkalmas továbbá ez a könyv történelmi háttéranyagnak sem, mert a fenn említett szalonkavadászatok és színházi miatúrók mellett bizony a korszak olyan eseményei is eltörpülnek, mint Napóleon uralma, vagy az 1830-as forradalom**. Ugyanakkor leszögezem, a korszak uralkodó romantikus alaphangulatát viszont jól közvetíti a szöveg – azt a világot, ahol a korrupció és a plágium még nem ugyanazt jelentette, mint manapság***.

Amúgy ritka széteső iromány – látszik rajta, hogy szerkesztőt aligha látott. Teljesen ritmustalan, bizonyos elemek indokolatlanul el vannak nyújtva, mint a befőttes gumi, más elemek meg jelzésszerűen, vagy úgy sincsenek benne, szóval ha mint irodalmat kéne értékelnem, hát lenne mit kritizálnom. De mégis! Ez a nagy kujon, ez a Dumas annyira átjön belőle, hogy nagyon nehéz nem szeretni minden sorát (már feltéve, hogy Dumas-t is szeretjük). Dumas-nál a hiúság különös elegyet alkot a lefegyverző őszinteséggel****, a galantéria pedig az indiszkrécióval – olyan fickó ő, akivel a világ legszórakoztatóbb dolga lehet elmenni meglátogatni egy vidéki borospincét, de mondjuk nagyobb kölcsönt azért nem biztos, hogy adnánk neki.

* Ha még csak szalonkára vadásznának! De ez a csávó agyonlő egy delfint is!!!
** Jegyezzük azért meg, hogy ez utóbbi esemény azért módot ad arra, hogy Dumas hosszasan tárgyalja, miképpen szerezte meg a forradalmi kormány számára egy helyőrség teljes lőporkészletét – tehát írónk hősiessége kellően taglalva van, de hogy miért tört ki a forradalom, és mit kezdtek aztán azzal a lőporkészlettel, és egyáltalán: hová vezetett ez az egész, arról egy szó sem esik.
*** Dumas például teljesen természetesnek veszi (ahogy a kor embere általában), hogy ha van egy ajánlólevél a zsebében valami fontos embertől, akkor őt kutya kötelessége valakinek felvenni írnoknak, még akkor is, ha az írnokoskodáshoz egy mukkot se tud hozzászólni. A plágiummal is nagyjából ez a helyzet – nyakra-főre emelnek el Walter Scott-tól vagy épp egymástól drámai jeleneteket, amiket aztán beépítenek saját színdarabjukba, és ezt nem „lopásnak”, hanem „megihletődésnek” nevezik.
**** Bár néha az volt a benyomásom, hogy csak azért vallja meg ifjúkori balfékségeit, hogy amikor a fiatal Dumas-t összevetjük az érett Dumas-val, még inkább elámuljunk, micsoda elképesztő szellemi és szerelmi fejlődésen ment keresztül. ( )

(German edition) 9th volume of I don't know how many, very amusing! I still hope to get my hands on an original in French and try my luck there. ( )