Even for GBS, this is a very unusual product, the short story of a young black woman, who represents questioning but not gullible innocence, looking for God and getting mostly unsatisfactory answers from those she meets. As with plays like Man and Superman, Shaw liked to have a vehicle for intellectual cut and thrust. The best part of the book is the wood engravings; any connoisseur of beauty would buy it for those alone. ( )

Afrika, Sudan, ca 1920
En engelsk kvindelig missionær på knap 30 år er taget til Afrika for at lære de små børn der at elske Jesus. En ung sort pige lytter andægtigt og tager så sin trækølle i hånden og går ud for at møde Gud. Hun møder først en variant af Noahs Gud, dvs en der slår ihjel uden videre og er træls. Hun går videre.

???

Knobkerry (trækølle med en ret stor kugle for enden) er her oversat til kastekølle. Historien på ca 80 sider er efterfulgt af et efterskrift på 20 sider, hvor George Bernard Shaw skriver en del om King James oversættelsen af biblen, som er et smukt litterært værk, der skjuler at det er et sammensurium af forskellige skrifter skrevet af forskellige forfattere til forskellige tider. ( )

Fehér férfi keresi az igazságot

avagy:

„Most pedig, miután megírtam a fekete leányzó történetét, azon elmélkedem, mi a tulajdonképpeni értelme, bár nem ismételhetem eléggé, hogy ebben a tekintetben én éppen olyan könnyen tévedhetek, mint bárki más és hogy az úttörő írók, mint minden úttörő, éppen úgy eltéveszthetik a célt, akárcsak Columbus.” (63. oldal)

Az ugye köztudott, hogy G. B. Shaw szatirikus hajlamával és igazságérzetével komplett erőműveket lehetett működtetni. No ő most fogja ember, vallás, tudomány és filozófia kapcsolatát, ennek minden ellentmondásával és kétszínűségével, majd képességei teljes arzenáljával bumm, odapörköl neki. Tanmeséjének főszereplőjéül kiválasztja a címbéli fekete lányt, aki ugye fekete is, meg lány is (ezt a 30-as évek kontextusában nyugodtan nevezhetjük halmozottan hátrányos helyzetnek), és elindítja: nosza, most keresd meg az Istent. A lány pedig ordas nagy bunkósbotjával nekiered, naivitásánál pedig csak romlatlan és éles, nyugati civilizációtól nem fertezett intelligenciája nagyobb (no meg a bunkósbotja), úgyhogy bárkivel fut össze, jól megmondja neki a valót.

Bizonyos passzusok nagyon tetszettek – szórakoztató és elgondolkodtató szöveg, ráadásul úgy világít rá álszentségeinkre, hogy közben többnyire elkerüli a didaktikusság medvecsapdáit. Ám mintha túl sokat akarna markolni, mindenről akar szólni (mert ember, vallás, tudomány és filozófia viszonya nyugodtan nevezhető mindennek, azt hiszem), de hát mindenről azért mégsem szólhat egy könyv, egy ilyen rövid meg pláne nem. Úgyhogy néha zavarosnak, kuszának tűnnek a kalandok, amire fényes bizonyíték, hogy maga Shaw is szükségét érezze, hogy a főszöveg mögé biggyesszen egy 20 oldalas utószót arról, hogy tulajdonképpen mit is akart mondani. Feltételezem, ha sikerült volna tökéletesen elmondania, akkor utószóra nem is lett volna szükség. ( )

A satire designed to shock and outrage as many people as possible. It did the job back in the day just as well as it does now, though I doubt any mainstream publisher would touch it as a new book. The immediate cancelling would be the least of their worries. I suspect the depiction of Mohammed would lead to Charlie Hebdo moments for all concerned. There are text only editions on the market. Don’t bother with these. John Farleigh’s engravings really bring something to the text.

There’s something nasty about the book as you would expect from a satire. It’s saved by some clever writing and some very funny moments. The brutal character assassination of the missionary with which Shaw opens the book had me in stitches. ( )

The review refers to the first edition from 1932.

This is a little gem of a book: not just GBS’s sardonic fairytale or allegory or parable, call it what you like, but also John Farleigh’s delightful engravings, GBS’s essay - his mocking and forcefully stated opinions - and JF’s design of this little book.

It must have been a popular success – a succès de scandale I believe – when it came out: The 1st edition Dec. 32 was reprinted 5 times that month and another 6 times until April 33, the date of this copy.

“Where is God?” asks the black girl, converted and taught to read the Bible by a small white woman missionary, ‘a born apostle of love’, who had gone into ‘the African forest to teach little African children to love Christ and adore the Cross.’ On her teacher’s reply she took her knobkerry and bible and strode into the forest in search of God.
The first God she meets is the wrathful God of Noah who delights in the smell of burning flesh. In the name of the true God she seeks, she brandishes her knobkerry and he disappears.
The second one she meets is the argumentative God of Job. Her question why did he make the world with so much evil in it, he “answers”, as he had answered Job’s laments and in the manner of a true politician by jeering at her. She chases him away also.
Among others she meets is Micah. Micah ‘throws out the dirty water [of savage old conceptions] fearlessly’ (says GBS in his essay): he denounces blood sacrifices with ‘his inspiring demand “What doth the Lord require of thee but to do justly, and to love mercy, and to walk humbly with thy God?”’[Micah, VI,8]..
Jesus she meets next. He goes further: no longer walking humbly before an external God but God, Jesus says, is within each of us. Man has ‘no other guide than the divine spark within him’. But Paul is dragging Christianity back to Noah by ‘holding up Christ as “an offering and a sacrifice to God for a sweet smelling savour” [Eph. V, 2]’ (the term ‘Holocaust’ does just that again).
After a few more adventures she encounters an old man in his garden whose face, she decides, ‘was all intelligence’. He convinces her that ‘God is at your elbow, and he has been there all the time’ and that it is best not to seek his full presence but – like Candide – to ‘help to cultivate his garden to His glory’. That she does, marries an Irishman, has coffee-coloured children, and laughs at her young self, who thought that God ‘had nothing better to do than to watch everything she did and worry himself about her salvation.’
To quote the Theatre Critic Eric Bentley: “You don’t go to Shaw for opinion but to argue with him.” (VII-14) 5* ( )