Szerintem az a fantasztikus Bolañóban, hogy a szöveg mikroszintjén (a mondatokban, a dialógusokban) kiegyensúlyozott és kvázi tökéletes, de a makroszinten (ami a szerkezetet illeti) apró darabokra tördeli a regényt, ami ettől valami kozmikus bizonytalanságot kelt az olvasóban. Mert itt is mi van? Egyrészt adott egy sci-fi szerző, aki egy újságírónőnek próbálja meg elmondani díjnyertes könyvének történetét, miközben egy bulin poharaznak, és ahogy a buli egyre eszeveszettebbé válik, úgy lesz egyre követhetetlenebb a regény cselekménye is. Aztán adott ugyanez a sci-fi író, aki furábbnál furább levelekkel zaklatja kedvenc szerzőit, a fantasztikus irodalom nagyjait. Harmadrészt (és elsősorban) itt van Remo, aki egy mexikóvárosi padlásszobában tengődik barátjával, Jannal (az előző szálak főszereplőjével), egy másik barátjával pedig valamiféle költészeti kérdés után detektívkedik, és mellesleg még szerelmes is lesz. Szóval történet – ahogy a történetet érteni szokás – nincs. (Illetve dehogy nincs. Az olvasóban alakul ki. Ha kialakul.) Csak a jellegzetesen bolañói belső világ jegyei vannak: Mexikóváros (ahol hovatovább mindenki költő – mert hovatovább tényleg mindenki költő), az eltűnt ifjúkor nosztalgiája, a nyugtalanító utalások a második világháborúra, az Ismeretlen Egyetem eszméje – mindezek visszaköszönnek majd a későbbi munkákban is. (Elsősorban a Vad nyomozók-ban, ahol még a szereplők is felbukkannak.) Ahogy visszaköszön Bolaño mély vonzalma is a zsánerek iránt, amivel azonban nem pusztán megborsozza a szépirodalmi szöveget, hanem azok legbelső lényegéhez nyúl vissza: a krimi esetében a bűn metaforájához, a sci-fi esetén pedig a bizonytalanság és az űrben való elveszettség érzetéhez. Mert kevesen írnak szebben Bolañónál a szerelemről, a barátságról – de a szavak mögött mindig ott feszül, kitörésre készen: a hideg hajnalok magánya. ( )

Reminds me of chunks of Savage Detectives. A little scattered and inconsistent compared to his other, more focused works. Still, his narration is readable and intelligent. Any bibliophile can relate to his protagonist. For bolano fans this posthumous work may seem like the icing on a cake which already has plentiful icing. ( )

All Bolano is here but, perhaps, in not quite such luminous fashion. Yes, it’s not 2666, The Savage Detectives or By Night In Chile but that’s a bit like saying Macbeth isn’t as good as Hamlet. ( )

Bolaño had been an author on my radar for ages as someone I should read. There just hadn't been anything to make me pick up any one of his books in particular until I saw this on the new shelf at the library. Obviously I picked it up for the science fiction reference.

This is a strange and wandering tale that takes place on three intersecting planes: 1) The tale of Jan and Remo, two young poets trying to find their way in Mexico City, 2) Jan's letters to established science fiction authors, sometimes advocating for support, grants, and organizations for Latin American science fiction, and sometimes deranged, and 3) Remo being interviewed after winning a literary prize, talking about and sometimes just reading from his winning book.

Nothing wraps up or converges so much as it just disappears into the steam of a Mexico City bathhouse. I've read that this was among Bolaño's first works, unpublished during his life and not up to the standards of his later works -- so perhaps this isn't the best introduction to his work. But still, there was something about this -- the tenderness, the strangeness, the familiarity and the novel, that I closed the book feeling I'd glimpsed at least some part of Bolaño's greatness, more likely to pick up something else by him in the future. ( )

Novela de juventud, autorretrato . ( )