A mai nap második gyerek(?)könyves csalódása. Az illusztráció nagyon tetszett, tényleg szupercuki a kérészlány. Kedves az ötlet is, ma ugyan kissé szokatlan a gyerekközönségnek ilyen köntörfalazás nélkül beszélni a halálról, de nem is ez a gond. Hanem az, hogy rögtön az elején „kimondja az örök igazságot”, aztán vastagon szedve: „És ezzel mindent elmondott.”. Az ilyen jellegű, most nagy életbölcsességeket fogunk átadni jelzésektől rögtön idegrángást kaptam. Kicsit később megtudjuk, hogy „[e]gy csipetnyi butaság könnyebbé teszi az életet. Ez már csak ilyen.”. Khm. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szeretném tanítani a gyerekeimnek. Igen, a végén kibukik a hazugság, ki is akad a kérész, aztán rájön, hogy de jó volt ez így. Nem tudom, szerintem nem ártott volna őt boldoggá tenni, ahelyett, hogy a rókát szórakoztatják. Nem biztos, hogy azt az egyetlen napot, amíg élt, ennyire alá szerette volna rendelni másvalaki boldogságának, még ha jól is szórakozott közben (nem, nem az a gondom, hogy mást akar boldoggá tenni önmaga helyett, hanem hogy kizárólag azzal van elfoglalva, és a másik két szereplőnek ez nem okoz gondot). Egyrészt. Másrészt meg a végén eszébe jut, hogy nagyon is tisztában volt vele, hogy a kikelés után egyetlen napja lesz. Akkor most hogy is van ez? Csak nem ugrott be neki arról, hogy a róka állítólag csak egy napig él? Tudom, hogy nem kell kötözködni, meg lehet benne találni a szépet, meghatót stb, de ha ennyire meg akarja tanítani a nagy életbölcsességeket, és ennyire meg akar hatni, az nálam hajlamos pont fordítva elsülni. Pedig többnyire egyáltalán nem mond hülyeségeket. Csak nem szeretem, ha a számba rágják. ( )

A mai nap második gyerek(?)könyves csalódása. Az illusztráció nagyon tetszett, tényleg szupercuki a kérészlány. Kedves az ötlet is, ma ugyan kissé szokatlan a gyerekközönségnek ilyen köntörfalazás nélkül beszélni a halálról, de nem is ez a gond. Hanem az, hogy rögtön az elején „kimondja az örök igazságot”, aztán vastagon szedve: „És ezzel mindent elmondott.”. Az ilyen jellegű, most nagy életbölcsességeket fogunk átadni jelzésektől rögtön idegrángást kaptam. Kicsit később megtudjuk, hogy „[e]gy csipetnyi butaság könnyebbé teszi az életet. Ez már csak ilyen.”. Khm. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szeretném tanítani a gyerekeimnek. Igen, a végén kibukik a hazugság, ki is akad a kérész, aztán rájön, hogy de jó volt ez így. Nem tudom, szerintem nem ártott volna őt boldoggá tenni, ahelyett, hogy a rókát szórakoztatják. Nem biztos, hogy azt az egyetlen napot, amíg élt, ennyire alá szerette volna rendelni másvalaki boldogságának, még ha jól is szórakozott közben (nem, nem az a gondom, hogy mást akar boldoggá tenni önmaga helyett, hanem hogy kizárólag azzal van elfoglalva, és a másik két szereplőnek ez nem okoz gondot). Egyrészt. Másrészt meg a végén eszébe jut, hogy nagyon is tisztában volt vele, hogy a kikelés után egyetlen napja lesz. Akkor most hogy is van ez? Csak nem ugrott be neki arról, hogy a róka állítólag csak egy napig él? Tudom, hogy nem kell kötözködni, meg lehet benne találni a szépet, meghatót stb, de ha ennyire meg akarja tanítani a nagy életbölcsességeket, és ennyire meg akar hatni, az nálam hajlamos pont fordítva elsülni. Pedig többnyire egyáltalán nem mond hülyeségeket. Csak nem szeretem, ha a számba rágják. ( )

A róka és a vaddisznó egy reggel újszülött kérésszel találkozik. Szomorúan gondolnak arra, milyen rövid élete lesz, ezért nem árulják el neki, hogy mi fog történni vele. Szeretnék boldoggá tenni, és elkezdődik a füllentések sorozata. Vajon ki akar a másik kedvében járni? A róka és a vaddisznó teszi vidámmá a kérész napját? Vagy fordítva?