A fülszöveg alapján azt hittem, filozófiai-etikai disszertáció következik arról, mi különbözteti meg az embert az állattól, valahogy úgy, ahogy anno Vercors csinálta. De igazándiból egy egzisztencialista kalandregényt kaptam, főszerepben Madelene-nel, akinek feneette jó dolga van valami Nógrád megye nagyságú angol kastélykomplexumban (annál is inkább, mert rohadt gazdag férje, aki állatkert-igazgató akar lenni – ennek később jelentősége lesz – nem igazán van otthon), és mint a kastélykomplexumokban kóválygó, rohadt gazdag és/vagy elfoglalt férjjel rendelkező feleségek általában, unatkozik. Én az ő helyében olvasgatnék, túráznék, esetleg árvízi hajóssá képezném át magam, de őt szintúgy rohadt gazdag szülei eleve biodíszletnek nevelték kastélykomplexumok részére, ergo erre nem képes. Viszont mivel gyártási hibás biodíszlet, szenved, egzisztenciális válságba kerül, azon gondolkodik, mi végre ez az egész, és kétségeit alkoholban próbálja meg feloldani. Aztán egyszer csak felbukkan a majom. Illetőleg a majomnak látszó nem-majom. Vagy nem-majomnak látszó majom. Egyszóval: a LÉNY, akit foglyul ejtettek ki tudja, hol, és most idekerült férjuramhoz, aki kísérletezne vele. Mindez pedig arra készteti Madelene-t, hogy passzolja alkoholizmusát, és valami érdekesebbel foglalkozzon.

Høeg alapvetően a zsánerekből jól ismert „kincskeresős” kalandregény-toposszal dolgozik, amelynek lényege, hogy legyen valami, amit főhősünk nagyon meg akar szerezni, esetleg valaki, akit nagyon ki akar szabadítani valahonnan, és miközben ezen ügyködik (botcsinálta Philip Marlowe-ként információkat keres, szövetségeket köt, ellenségeket szerez), jellemfejlődésen megy át, és esendő karakterből hősies karakterré változik. Ebben az esetben a majom(szerű lény) tulajdonképpen nem más, mint a KINCS, és a regény majd kétharmadáig nincs is más funkciója, mint hogy egyre növeli a főhős érdeklődését maga iránt (pusztán azzal, hogy titokzatos), illetve módot ad különböző szereplőknek, hogy zoológiai és ökológiai fejtegetésekbe bocsátkozzanak. A szerző ezeket az elemeket jól működteti, én legalábbis élveztem a szöveget, kellően feszültnek és izgalmasnak találtam. Aztán az utolsó harmadra a fenn említett KINCS egyre inkább arcot kap, és átveszi a regény irányítását: egyfajta szuperhőssé változik, aki (a hóna alá csapott Madelene-nel) menekül a nyomában loholó üldözők elől. És bevallom, ez már nem tetszett annyira. Egyfelől azért, mert Høeg láthatóan egyre légből kapottabb tudományos rizsákkal igyekszik megágyazni a tervezett végkifejletnek, de főleg azért, mert ez a végkifejlet kifejezetten giccsesre és felületesre sikeredett*.

Alapvetően jól olvasható, okosan felépített szöveg izgalmas karakterekkel és fontos kérdésfeltevésekkel. Kár, hogy bár a kérdést sikerült feltennie az írónak, a válasz megfogalmazásakor megbicsaklott a tolla.

* Akiknek elvettem a kedvét a könyvtől, azoknak elspoilerezem: A majom(szerű lény) a végjátékban jól kiosztja az emberiséget, tartva nekik egy Greenpeace-brosúra színvonalára lebutított szentbeszédet, majd belevitorlázik barátaival és szerelmével, Madelene-nel a lemenő napba. Persze ettől még az ember ugyanúgy tönkreteszi a bolygót, akárhová vitorláznak előle, de legalább a felelősséget ledobták magukról, gratulálok. ( )

Interesting and satisfying. The characters never quite came to life for me emotionally but certainly engaged me mentally. Good story and ends well which is always really difficult to do. ( )

Interesting and satisfying. The characters never quite came to life for me emotionally but certainly engaged me mentally. Good story and ends well which is always really difficult to do. ( )

Part cautionary tale, part love story, and part adventure story. Set in London, it concerns a new species of ape, imported by the zoologist husband of a young Danish woman, Madelene Burden. In a way that will not surprise readers of Miss Smilla's Feeling For Snow, Madelene transforms herself from idle alcoholic to a new kind of superwoman and runs off with her husband's prize. Her journey of self-discover is accompanied by revelations of the true nature of her new lover, Erasmus the ape. Behind this amazing but consistently amusing yarn is a serious concern for the state of relations between humans and animals.

I read this book long ago when it was quite newly published & eagerly awaited (big thing in Denmark). I am very fond of Smilla's Sense of Snow and Borderliners, but I found this book somewhat disturbing and confusing, and it did not make much sense to me. ( )