Antun Šoljan (1932–1993)
Auteur de The Port
A propos de l'auteur
Œuvres de Antun Šoljan
Bard 2 exemplaires
Čitanje Ovidijevih Metamorfoza ; Rustichelo 1 exemplaire
Izdajice 1 exemplaire
Devet drama 1 exemplaire
Two and a half years of Croatian P.E.N. Club, 1971-1974 = Dvije i pol godine hrvatskog PEN-kluba, 1971-1974 1 exemplaire
Hrvatski Joyce i druge igre 1 exemplaire
Rakova obratnica 1 exemplaire
Étiqueté
Partage des connaissances
- Nom canonique
- Šoljan, Antun
- Date de naissance
- 1932-12-01
- Date de décès
- 1993-07-09
- Sexe
- male
- Nationalité
- Croatia
- Lieu de naissance
- Belgrade, Serbia
- Lieu du décès
- Zagreb, Croatia
Membres
Critiques
Prix et récompenses
Vous aimerez peut-être aussi
Auteurs associés
Statistiques
- Œuvres
- 19
- Membres
- 87
- Popularité
- #211,168
- Évaluation
- 3.5
- Critiques
- 1
- ISBN
- 15
- Langues
- 5
Főszereplőnk Despot mérnök, aki Murvicában született ugyan, de már nem ápol kapcsolatot a faluval – erre most odairányítják, hogy felügyelje a munkálatokat. A szocialista lelkesedés egy darabig lobog benne („Építsünk valami hatalmasat vasbetonból! Hogy a napot is eltakarja!”), de aztán szembesül azzal, hogy a haladásnak bizony árnyoldalai is vannak, ugyanis megjelenik 1.) Graso elvtárs, aki – akárcsak Virág nevű magyar kollégája – egyszer kérni fog valamit 2.) Despot felesége, Magda, akinek a becsvágya erősebb, mint a Halálcsillag sugárnyalábja 3.) a zágrábi illetőségű Vikica, aki tüzes és megbízhatatlan, ilyen értelemben pedig egy zárlatos vasalóra emlékeztet. Ők pedig alaposan befűtenek ám a mérnök úrnak.
A baj az, hogy ezt a könyvet én annyira didaktikusnak éreztem, annyira egyértelműen el van különítve benne egymástól a jó/szép (a falu, meg a romlatlan természet) meg a rossz/csúf (az építkezés), hogy igazából semmilyen kérdést nem vet fel. A szereplők szájában kopognak a mondatok, hiteltelenül csengenek, mert túl fehérek vagy feketék, és mivel egyáltalán nem kérdés, hogy a mérnök úrnak milyen döntést kell meghoznia (és hogy ez a döntés karrierje és házassága szempontjából nem sok jót ígér), így ilyen téren sem leltem benne izgalmat. A Vikicával folytatott szerelmi viszonyt pedig kifejezetten erőltetettnek éreztem, nem kis részben azért, mert a hölgy a ’70-es évek zágrábi szlengjében beszél, amelynek magyarítása teljesen amortizálódott így a XXI. századra – csikorog a fül, ha hallja. A végén azért megint fellángol valami, ott kapunk egy igazán (ki ne mondd, hogy mágikus realizmus! ki ne mondd, hogy mágikus realizmus) márquezi sistergést, de ez csak egy picit menti az összképet. Bátor könyv, azt elismerem (a jugoszláv kommunista párt felelősségét firtatni a falurombolásban, ’79-ben… az szép…), de azért az eleje meg a vége között lévő része (szaknyelven: a könyv közepe), no, az számomra valahogy haloványka lett.… (plus d'informations)