Photo de l'auteur

Sándor Jászberényi

Auteur de A lélek legszebb éjszakája

8 oeuvres 18 utilisateurs 3 critiques

Œuvres de Sándor Jászberényi

Étiqueté

Partage des connaissances

Il n’existe pas encore de données Common Knowledge pour cet auteur. Vous pouvez aider.

Membres

Critiques

Kétségtelen tény, hogy Jászberényi magányos sziget a magyar irodalomban. Talán Kötter neve merülhet fel vele kapcsolatban, esetleg (baráti társaságban, a második megbontott Unicum után) Tar Sándor, de mindenkitől elkülöníti szövegeinek helyszíne, de még a helyszínnél is jobban az a tapasztalat, amit az irodalomba hozott. (Ez a tapasztalat – és a szövegek erősen machismo hangulata – az, ami miatt vele kapcsolatban újra és újra felbukkan Hemingway neve.) Ugyanakkor nem pusztán arról van szó, hogy az író arról ír, amiről más nem – ha csak így lenne, ezek az elbeszélések aligha lennének többek Vujity Tvrtko megható beszámolóinál a civilizáció véráztatta peremterületeiről. Jászberényi módszerének kulcsa, hogy irodalmi alteregóját nem csak fizikailag, de morálisan is kiszakítja az európai kultúrkörből. Maros Dániel levedlette magáról a nyugati konvenciókat, vagy legalábbis azok jó részét, és miközben keresi az „erkölcsi nullpontot”, azonosult az őt vendégül látó civilizáció karcos, kegyetlen szabályrendszerével. Nyilván ez az azonosulás nem lehet teljes, mert a Közel-Kelet sosem fogja „befogadni” őt – már csak az olyan nyilvánvaló fizikai jellemzők miatt sem, mint a bőrszín meg a szőke haj –, legfeljebb elfogadja, hogy éppen akkor ott van. Ez a köztes lét adja meg ezeknek a novelláknak a savát-borsát –e köztes létet pedig az teszi megélhetővé, hogy a szövegek E/1-ben szólalnak meg, belekényszerítve az olvasót az elbeszélő szemszögébe. (Érdemes megnézni a kötet egyetlen novelláját, ami nem én-elbeszélővel operál: a Marhanyelv minden etikai felvetésével együtt a könyv legpuhább tétele.) Ahhoz, hogy az olvasó értékelni tudja Jászberényi stílusát, az kell, hogy elfogadja az elbeszélő sajátos morális státuszát, még akkor is, ha nem ért egyet vele – így lehet élvezni ezeket a novellákat, amik voltaképpen egyetlen kínzó kérdés köré csoportosulnak: hogy tolerálni lehet-e egy másik kultúrkört anélkül, hogy annak legkevésbé sem toleráns elemeit is elfogadnánk. Nyilván válasz nincs, csak a probléma van.

Ami Jászberényi pályája szempontjából vészjósló lehet, az az, hogy ezek a novellák, ha darabonként nézzük őket, szinte semmilyen fejlődést nem mutatnak az előző kötet elbeszéléseihez képest: ugyanúgy az elbeszélő küszködését járják körül a kétféle értékrend gyepűjén, sok vérrel, embertelenséggel, homokkal és izzadsággal. Ugyanakkor a különálló történetek együtt mégiscsak kiadnak valami ívet, ami összességében előrelépésként értelmezhető – Maros Dániel ugyanis halad valamerre, és olybá tűnik, az utolsó novellában sikerül is a maga szerény módján megtalálnia valamiféle ingatag nyugvópontot. Aminek őszintén örültem
… (plus d'informations)
 
Signalé
Kuszma | Jul 2, 2022 |
Az előző Jászberényi-kötetnél aggodalmamat fejeztem ki, hogy amennyiben a szerző nem tud megújulni, beleszürkülhet saját választott témavilágába. Érdeklődve vettem hát kezembe az újabb novellagyűjteményt, lássuk, igazam lett-e, vagy majd csak később lesz igazam. Höh.

Nos, olyan ez a kötet ebből a szempontból, mint a mesebeli királylány, aki hozott is ajándékot, meg nem is. Mert a változás látványos és drámai, legalábbis első ránézésre. Jászberényi otthagyta a harmadik világot, a novellák zömében a magyar ugarra látogat, ami azért olyan sok dologban nem különbözik ám a harmadik világtól - kevesebb az ágyúdörgés és az akna, de több a faludiszkó, és majd olyan pusztító a mélyszegénység. No most ez így elmondva nagyjából megegyezik a szoció definíciójával, amiből látunk eleget - miben különbözik hát ez a kötet tőlük?

Nos, Maros Dániel figurájában. A cserzett lelkű újságíró már ismerős lehet azoknak, akik figyelemmel kísérték a szerző munkásságát, és most is ő az, aki összeköti a "régi" Jászberényit az "újjal". Ő az, akinek ezúttal gyermekkorába is betekintést nyerünk, és egyben az ő sajátosan elhasznált moralitásán keresztül látunk rá Nyugatra és "majdnem-nyugatra". Nehéz megmondani, Maros elegendő indok-e arra, hogy a kötetet inkább Jászberényinek, mint klasszikus szociónak tekintsem - de talán értelmetlen is a kérdés. A lényeg, hogy Sándor még mindig jól ír.

De.

De! Mi van akkor, ha Jászberényi hanyagolja Marost, aki kimondva-kimondatlanul saját avatárja? Ha feladja, hogy vállaltan a saját szemszögéből közvetítsen, inkább új szemszögeket kísérel konstruálni? Azt már az előző kötetnél is aggódva szemléltem, hogy amikor a szerző eltér ettől a figurától, az minőségi zuhanást eredményez. Nos, az van, hogy a novellák között egy akad, amiben Maros nem bukkan fel - és megint ez messze a leggyengébb szöveg a kötetben. Kiszámítható, döcögős, erőtlen. Eszembe juttatja, hogy Jászberényi miért NEM a magyar Hemingway, még akkor sem, ha valóban: a párbeszédek és a mondatok ritmusa, valamint a szereplők habitusa valóban meg is idézi Ernest szellemét. Azért nem, mert a Hemingway-elbeszélés titka, hogy a történet kilenctizede a szövegen kívül marad, megíratlanul, mégis az olvasó által kitapintható módon. De Jászberényi egyelőre még túl sok mindent akar túl egyértelműen beleszuszakolni az írásaiba, nem igazán képes játszani a sejtetés eszközével. Ami a jobb novelláknál nem zavaró, mert ezt elfedi az erő és a hang (magyar viszonyok közt) szokatlan eredetisége - de a harmatosabb írásoknál hirtelen feltűnővé válik.

Megj.: Muszáj említést tennem a kötet utolsó írásáról, A varjúkirályról is. Egyrészt mert ez Jászberényi leghosszabb szövege, a maga bő száz oldalával nyitásként is értelmezhető a novellák világából a kisregények felé. Másrészt ez is egy marosdánieltelen szöveg - bár igaz, főszereplője némiképp emlékeztet Marosra a maga dúlt lelkű, alaposan leamortizált erkölcsiségével. Nem volt evidens, hogy ez a kisregény tetszeni fog: veszélyesnek éreztem, hogy Jászberényi nagyon is direkten nyúl hozzá egy igen aktuális témához, a menekültkérdéshez. Ugyanakkor ez a bátorság inkább erénye lett a szövegnek, talán mert Jászberényi keménysége jól áll a sztorinak, és azt is el tudja hitetni velünk, hogy ismeri szereplőinek fő motivációját: a kiszolgáltatottságot.
… (plus d'informations)
 
Signalé
Kuszma | 1 autre critique | Jul 2, 2022 |
Úgy adódott, hogy ezt a novellagyűjteményt hangosan olvastam el, jórészt téli hétvégéken a teraszon, a napsütésben ülve.
A korombéli szerző sokat látott a világból, elsősorban a Közel-Keleten az arab tavasz idején számos országban járt. A novellák főleg Magyarországon játszódnak, de vissza-vissza utalnak a korábbi élményekre: interjúkészítés é foglyok kivégzése Szíriában (Egy kis szívesség), angol fotós ivócimbora halála egy bombázás során (A szobrok), háborús helyzetben cserben hagyott (alkalmi) társ (Hazatérés).
A nem háborús történetek is meglehetősen szikárak és semmivel sem kíméletesebbek: holokauszt miatt elvesztett és túl későn megtalált szerelem (Szerelem), a homoszexualitáshoz és önkielégítéshez kapcsolódó bűntudat megélése (Rá se ránts), gyerek láthatásának elvesztése egy szétesett házasságban (Nem könnyű), cigányok kirekesztése és reménytelen küzdelme az ördöggel (Keresztelő), Istenhit elvesztése gyerekkori traumáktól (Kifelé a Pokol-völgyéből), segítség a menekültnek látszó terroristáknak egy házasság megmentése érdekében (Hosszú hétvége), rákos gyerekkori barát meglátogatása (Pehelysúly), egy nem igazán akart gyerek elvetélése (Kétcsík).
A könyv hangulata a nemrég olvasott Holtversenyt juttatja az eszembe, bár nyelvileg ez kevésbé végletes, nem annyira fröcsög a káromkodásoktól.
A történeteket lazán összeköti a beszélő, akinek az élete szép lassan, mintegy mellékesen összeáll a történetekből. A főszereplők nem is kimondottan azonosak, ez csupán feltételezhető. A vezeték- és a keresztnév is csak egy-egy megszólításból, külön novellákban kerül elő. A főszereplő természetszerűleg az író alteregója, aki saját elmondása szerint nem elég jó író ahhoz, hogy ebből megéljen. Ez a fajta kibeszélés is a teljesen aktuális témák is növelik a kapcsolatot a könyv és a valóság között. Más kérdés, hogy vajon ez a szöveg miként fog öregedni.
Visszatérő motívum Sopron és környéke, ahonnan az író származik, legtöbbször a gyerekkora visszatekintés részeként. Szintén többször felbukkan a vadászat, az elejtett állat pusztulása. A szereplők többnyire hátrányos helyzetűek, megvetettek, üldözöttek: migránsok, melegek, transzvesztiták, cigányok, árvák.
A novellák mintegy felkészülést jelentenek a címadó kisregényhez, amiben minden összegződik egy eléggé kiszámítható, mégis az eddigieknél is lélekmarcangolóbb történetben.
Ezúttal két nevelőotthonból származó árva tanyasi fiatal reménytelen sorát követhetjük, ahogy belesodródnak a migránsokkal való határ menti erőszakoskodásba. Eközben a főszereplő rémálmok során át éli újra az öngyilkos anyjával kapcsolatos bűntudatát. Ez az érzés egyre nő, ahogy teljesen sivár, pénztelen élet elől menekülve egy határvédő csoport részenként egyre durvább dolgokat követ el, míg végül varjúkirállyá, azaz ördöggé nem válik. A végső "pozitív" fordulat is ellentmondásos, a remélt bűnhődés elmaradása lesz az igazi büntetés.
… (plus d'informations)
 
Signalé
rics | 1 autre critique | Mar 15, 2021 |

Statistiques

Œuvres
8
Membres
18
Popularité
#630,789
Évaluation
4.0
Critiques
3
ISBN
6
Langues
2