Bartos Erika

Nagyon jó, hogy van ez a könyv. Biztos vagyok benne (na jó, remélem), hogy a nővérek és orvosok kedvesen és érthetően elmondják a gyerekeknek és a szülőknek is, hogy mi vár rájuk, mégis jó, hogy láthatják ismerősnek tűnő figurák közt rajzokon a gépeket is, a magyarázatot is. Ahányszor csak szeretnék.

Mégis jobban örültem volna, ha ez a teljes mértékben hiánypótló könyv tökéletesre sikerül. Ha nem áll neki időnként gügyögni, miközben más fejezetekben normális hangon szól, és olyan szavakat kénytelen használni, és a gyerekekkel megismertetni, mint a ferezis vagy a kemoterápia.

Tetszettek a magyarázatok a piros és fehér katicákkal (a trombocicák mondjuk akkor már lehettek volna macskaformák), őssejtekkel, fehér katicára hasonlító bajkeverő sejtekkel (a leukémiás kislánynál). Itt a rajzok tökéletesen segítették a szöveg megértését. (Volt olyan is – a lumbálás –, amit le kellett takarnom, hogy tudjam olvasni a szöveget.)

Jó lett volna, ha nem csúsznak be helyesírási hibák, ha nem kerül két sor váratlanul a következő oldal végére is, ha nem úsznak be olyasmik, hogy anya hazamehet a kórházból rendet rakni (kösz), ha nem csodálkozunk rá nem túl píszí módon, hogy „lehet, hogy pont egy indiántól” kap őssejteket (és akkor mi van?).

Azért zavarnak ezek különösen, mert egyébként egy nagyon jól átgondolt, és nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire hiánypótló kötet. Külön kitérnek az egészséges testvérek helyzetére is, nekik mi a nehéz, hogyan tudnak segíteni.

A rajzok sokszor nagyon finoman jeleztek (akár előre is) valóságos helyzeteket. Hogy kendő és sapka kerül a fejekre, mert kihullik a hajuk, hogy az anyukák nem mindig mosolyognak, hanem sokszor aggódnak vagy akár sírnak.

Az épületrajzok fantasztikusak, biztos vagyok benne, hogy a gépek is tűpontosan jelennek meg a lapokon. Talán ez lehetne az alap, de most azért külön piros pont jár, hogy sem a mesekönyveknél, sem a diafilmeknél, sem a rajzfilmeknél nem a saját meséit rajzolta bele Bartos Erika (ez nem mindenkinél van így, csak azért emelem ki).

Gyomorszorító volt még olvasni is. Le kalappal minden hős kisgyerek, szülő, testvér, ápoló és orvos előtt. Jó, hogy van egy ilyen segítő könyvük.… (plus d'informations)

Nagyon jó, hogy van ez a könyv. Biztos vagyok benne (na jó, remélem), hogy a nővérek és orvosok kedvesen és érthetően elmondják a gyerekeknek és a szülőknek is, hogy mi vár rájuk, mégis jó, hogy láthatják ismerősnek tűnő figurák közt rajzokon a gépeket is, a magyarázatot is. Ahányszor csak szeretnék.

Mégis jobban örültem volna, ha ez a teljes mértékben hiánypótló könyv tökéletesre sikerül. Ha nem áll neki időnként gügyögni, miközben más fejezetekben normális hangon szól, és olyan szavakat kénytelen használni, és a gyerekekkel megismertetni, mint a ferezis vagy a kemoterápia.

Tetszettek a magyarázatok a piros és fehér katicákkal (a trombocicák mondjuk akkor már lehettek volna macskaformák), őssejtekkel, fehér katicára hasonlító bajkeverő sejtekkel (a leukémiás kislánynál). Itt a rajzok tökéletesen segítették a szöveg megértését. (Volt olyan is – a lumbálás –, amit le kellett takarnom, hogy tudjam olvasni a szöveget.)

Jó lett volna, ha nem csúsznak be helyesírási hibák, ha nem kerül két sor váratlanul a következő oldal végére is, ha nem úsznak be olyasmik, hogy anya hazamehet a kórházból rendet rakni (kösz), ha nem csodálkozunk rá nem túl píszí módon, hogy „lehet, hogy pont egy indiántól” kap őssejteket (és akkor mi van?).

Azért zavarnak ezek különösen, mert egyébként egy nagyon jól átgondolt, és nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire hiánypótló kötet. Külön kitérnek az egészséges testvérek helyzetére is, nekik mi a nehéz, hogyan tudnak segíteni.

A rajzok sokszor nagyon finoman jeleztek (akár előre is) valóságos helyzeteket. Hogy kendő és sapka kerül a fejekre, mert kihullik a hajuk, hogy az anyukák nem mindig mosolyognak, hanem sokszor aggódnak vagy akár sírnak.

Az épületrajzok fantasztikusak, biztos vagyok benne, hogy a gépek is tűpontosan jelennek meg a lapokon. Talán ez lehetne az alap, de most azért külön piros pont jár, hogy sem a mesekönyveknél, sem a diafilmeknél, sem a rajzfilmeknél nem a saját meséit rajzolta bele Bartos Erika (ez nem mindenkinél van így, csak azért emelem ki).

Gyomorszorító volt még olvasni is. Le kalappal minden hős kisgyerek, szülő, testvér, ápoló és orvos előtt. Jó, hogy van egy ilyen segítő könyvük.… (plus d'informations)