Psát o holokaustu je nevděčné téma. Není mnoho událostí v historii lidstva, na které by byla upřena taková pozornost, jako právě na holokaust, a tak není snadné najít nový úhel pohledu. Přesto však nejde o marné úsilí, i z události o které mnozí v současnosti řeknou "to by se dnes nemohlo stát" se stále máme co učit. Snyderova kniha nese podtitul "Holokaust: historie a varování", ovšem její záběr je mnohem širší. Hledá totiž nejen odpověď na otázku co se před pětasedmdesáti lety stalo, nýbrž hlavně na otázku jak je možné, že se něco takového stalo. Právě ono "jak" v sobě nese klíčové varování knihy.

Pokud se někdo může pouštět do takto důležitého tématu, nepochybně je to právě Timothy Snyder. Jeho Krvavé země mají oprávněně legendární status. Černá zem sdílí její klíčové přednosti: příběhy tisíců znázorňuje na jednotlivcích, hledá příčiny a poučení tam, kam se jiní neodváží, a čte se jedním dechem. Stejně jako u Krvavých zemí se mi do čtení Černé země příliš nechtělo, kdo by si chtěl před spaním listovat kronikou miliónů mrtvých, jenže Snyderův styl způsobí, že i takové téma jako holokaust může být podáno čtivě a (vhledem k tématu knihy se mi to slovo až příčí) zábavně.

V čem tedy spočívá ono "jak je to možné"? Snyder identifikoval několik faktorů, klíčovým z nich je bezstátí. Pro mě překvapivě zvyšovalo vlastnictví pasu nějaké Německem uznávané země židům šanci na přežití, a nemuselo jít zrovna o Americký pas. I Francouzský či Dánský stačil, aby v Německé byrokratické mašině člověk mnohdy zapadl kamsi do meziprostoru a dožil se konce války. S tím související je pak absence státu jakožto struktury. Zatímco Sovětský svaz dokázal během krátké okupace dokonale zlikvidovat státní instituce zemí na svých západních hranicích a s tím i morálku jejích občanů, Němci této situace pak využili pro vlastní prospěch. Ve zpětném pohledu vlastně nepřekvapí, že ti, kteří s největším úsilím spolupracovali se Sovětským svazem pro vlastní prospěch, pak nejrychleji přeběhli pod křídla Německa aby svou předchozí vinu odčinili. Chybějící stát a morální zakotvení jeho občanů tak otevřelo cestu k vraždění nevinných, ve snaze zpětně z nich učinit viníky vlastních činů.

Černou zem lze číst i jako návod, jak přežít holokaust, nebo se o to alespoň pokusit. Kromě pasu nějakého uznávaného národa je další dobrou metodou jednoduše splynout s davem. Židovské ženy měly mnohem větší šanci na přežití Hitlerova řádění než muži prostě proto, že na těle neměly žádnou fyzickou známku svého židovství. Je také lepší něco dělat než nedělat: snažit se utéct z transportu je lepší než v něm zůstat, vstoupit do odboje je lepší než čekat na smrt. A pokud vše selže, vždy je možné pokusit se požádat o pomoc. Tisíce židů přežilo díky dobrotě ostatních, kteří mnohdy jejich záchranou riskovali vlastní životy.

Černá zem je depresivní čtení. Ne kvůli historii kterou popisuje, nýbrž kvůli skutečnosti, že se stále zdá být tak aktuální. Až někdo začne se svým "to by se dnes nemohlo stát", prašťte ho Černou zemí. ( )

A holokausztot többféleképpen lehet interpretálni. Lehet úgy, hogy listaszerűen felsoroljuk a borzalmakat, különösebb kommentár nélkül, hisz azok úgyis magukért beszélnek: csupaszon is a zsigerbe hatolnak. Ennek a megközelítésnek a veszélye, hogy a lista majd az esemény extremitására helyezi a hangsúlyt – vagyis a befogadóban azt az érzést kelti, hogy a holokauszt különleges, tehát egyszeri és megismételhetetlen. Snyder nem ezt az utat választja. Tényszerűen kevés borzalmat ír le – ehelyett megmutatja nekünk, hogy milyen, az adott pillanatban racionálisnak tűnő döntések sorozata vezetett el a népirtásig, hogy miért akkor és miért ott történt meg minden, amikor és ahol. És hogy ez az „akkor és ott” mennyire nem nyugtathat meg minket.

A Fekete föld alighanem az utóbbi idők legkeményebb és legprovokatívabb olvasmánya, épp azért, mert Snyder olvasatában tulajdonképpen minden logikusan következett abból a korhangulatból, ami Hitlert a csúcsra emelte. Mert nem Hitler volt a lényeg – idióták mindenütt vannak, a kérdés, hogy a hatalomba kerülnek-e, vagy a periférián maradnak. A kulcsmomentum pedig nem az volt, amikor a vonatok elindultak a haláltáborokba (addigra már Kelet-Európa zsidó lakosságának nagy része halott volt), hanem az az ismerős pillanat, amikor egy többségi társadalom elhatározta, hogy elidegenít magától egy csoportot: bűnbaknak jelöli ki a globális problémákért. Vagy ahogy Snyder megfogalmazza: „A véres faji küzdelem planetáris vízióját, amely többnyire nem volt valami eleve vonzó dolog az emberek többsége számára, sikerült olyan fogalmakra és képekre lefordítani, amelyek képesek voltak politikai támogatást generálni.” (198. oldal) Mert ha ezzel megvagyunk, már minden flottul megy – szinte magától. Az utolsó adalék pedig, amitől berobban az egész, az állam intézményeinek felszámolása – nemcsak a nácik, de a szovjetek segítségével –, ez hozza létre azt a légüres teret, ahol az ember egyedül marad, és csak a puszta jószerencsében bízhat. De többnyire abban sem. Külön zseniális, hogy miután az író leszögezte, miért rettenetesen valószerű, hogy az adott körülmények népirtáshoz vezetnek, megmutatja az embermentőket is, akik mindennek ellenére küzdöttek a zsidók életéért. És ebből az összevetésből az is kiderül, hogy az adott környezetben utóbbiak mennyire irracionálisan cselekedtek – mert van, amikor az emberség az irracionalitás.

Miközben kiidézgettem ebből a könyvből passzusokat, azon kaptam magam, hogy bár azok önmagukban is értékkel bírnak, mégis: az egész könyv kontextusában van igazi értelmük. Snyder ugyanis (aki a kelet-közép-európai régió abszolút szakértője) olyan koherens, organikus teóriát épít, ahol minden mindennel összefügg és nincsen egyetlen ok – pont ettől olyan bonyolult, és egyben olyan valószerű a víziója. Támaszkodik gyakorlatilag az összes határtudomány eredményeire, a hideg leírás helyett a láttatás, az érzékeltetés eszközéhez nyúl. A kötet egyik kulcsa mindazonáltal az utolsó fejezet, ami megteremti az átkötéseket a hitleri vízió és a jelen között, olyan riasztó analógiákra mutatva rá, amiktől engem a hányinger kerülgetett. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a párhuzamokkal lehet vitatkozni – de pont ez a lényeg: hogy vitatkozzunk róluk. Legyenek a közbeszéd tárgyai, szivárogjanak bele minél több ember fejébe – mert nagyjából a történelem ismerete az egyetlen, ami megmenthet minket a történelem megismétlődésétől.

(Egy ilyen fantasztikus, megrázó munka amúgy igazán megérdemelte volna, hogy rendesen korrektúrázzák… Nem mondom, hogy érthetetlen volt, messze nem, de meglehetős számú mondattani értelmetlenség maradt benne a szövegben.) ( )

Hreifst mjög af þessari bók. Snyder fjallar um hugmyndafræðina að baki ofsóknunum á hendur gyðingum og öðrum hópum í síðari heimsstyrjöldinni og beinir athyglinni sérstaklega að samfélaginu og aðstæðunum þar sem morðin voru flest framin. Hann sneiðir hins vegar að mestu fram hjá útrýmingarbúðunum sjálfum. Að hans mati er orsaka helfararinnar að leita að mestu á meðal þeirra röksemda sem einstaklingar og hópar nýttu sér til að segja til gyðinga og drepa þá og Snyder bendir á að lífslíkur þeirra voru bestar ef þeir bjuggu innan þjóðríkja á borð við Frakkland og Þýskaland. Flestir gyðinga létust frá svæðum þar sem ríkisvald skorti jafnvel þótt ríki væri hernumið.
Hann varar við því að lokum að aðstæður sem Hitler nýtti sér geti komið upp aftur þar sem þjóðum og samfélagshópum er kennt um alls konar vandamál af stjórnmálamönnum og bendir á dæmi um slíkt. ( )

Snyder's central point is that Hitler's racism against Jews and other non-Aryan peoples had, at its core, a conviction that only humans who lack any inclinations towards morality or social justice will survive and that the imperative of the German people was to eliminate others and occupy their lands. He teases out the interesting ways that Hitler admired Americans for wiping out indigenous peoples and occupying their land. It's an interesting point of view, especially when compared to Claudia Koonz's excellent [b:The Nazi Conscience|388504|The Nazi Conscience|Claudia Koonz|https://d.gr-assets.com/books/1388447460s/388504.jpg|378124]. She sees genocide as a kind of moral high ground that the Nazis took, where they argued (murderously) that the elimination of Jews (and Roma, the disabled, homosexuals, opponents, etc) was not only necessary but moral. I guess the books can be understood together at a kind of argument for Hitler's absolutism as a moral imperative (unbridled, devastating, complete). Thought-provoking, especially at the conclusion where he discusses contemporary issues like climate change and the threats that some powers will adopt parts or all of the Nazi world view. ( )

L'immagine più diffusa della Germania nazista è quella di uno Stato onnipotente che catalogò, represse e sterminò un'intera classe di cittadini. Eppure tutti i principali crimini tedeschi furono commessi in aree dove le istituzioni erano state distrutte, smantellate o gravemente compromesse: lo sterminio di cinque milioni e mezzo di ebrei, di oltre tre milioni di prigionieri di guerra sovietici e di circa un milione di civili nelle cosiddette operazioni antipartigiane si verificò sempre in zone di vuoto statale. Quando si scarica la responsabilità dell'Olocausto sullo Stato moderno, l'indebolimento dell'autorità appare come un bene: un'interpretazione errata che spiana la strada a crimini futuri. Avvalendosi di fonti mai consultate in precedenza e testimonianze inedite di sopravvissuti, uno tra gli storici più brillanti della sua generazione dimostra attraverso un'analisi originale e meticolosa che le motivazioni reali della catastrofe comprendono molti elementi ritenuti secondari per lungo tempo: dallo smantellamento degli Stati al panico ecologico di Hitler, pericolosamente vicino alla paura che proviamo oggi di fronte alla crisi ambientale e alla diminuzione progressiva delle risorse vitali. Non abbiamo alcun motivo di considerarci eticamente superiori agli europei degli anni Trenta e Quaranta, o meno vulnerabili a idee come quelle che Hitler riuscì a tradurre in realtà con tanta efficacia. (fonte: Ibs)